A Telepi Arcok Arlón jártak, avagy táborozni voltunk

Telepi Arcok Arlón, avagy táborozni voltunk

2016.június 24-27.

A fővárosi önkormányzat által kiírt TÉR-KÖZ pályázatból valósult meg idén nyár elején a Telepi Arcok program ingyenes tábora, melyet a CIKK Egyesület szervezett az Újhegyi lakótelepen élő fiataloknak. A nyár folyamán minden szerdán és pénteken 17 órától különböző szabadidős foglalkozások várják a környék ifjúságát.

IMG_6270

Június 24-én, péntek reggel találkozott a csapat a budapesti Stadionok buszpályaudvaron, hogy a hétvégét együtt töltve új élményeket szerezzenek, miközben szabadidejüket hasznosan töltik. Legnagyobb meglepetésünkre senki sem késett, igaz, végül eggyel kevesebben indultunk útnak családi okok miatt.

Az út nyugodtan telt, dél után valamennyivel már mindannyian megérkeztünk Arlóra. A fülledt időjárás hamar a strandra kergetett bennünket, amely a tábor egész idejére a résztvevők egyik kedvenc időtöltésévé vált. Ugrálás a stégről, halacskázás, macskázás tették színesebbé a tóparton töltött órákat, melyek során természetesen mi, szervezők is szívesen játszottunk.

A másnap délelőtt a kirándulásról szólt, a csapat ugyanis felkerekedett, és a tópartról jól látható szikla tetejét tűzte ki célul. Bár a tikkasztó hőség és a néhol túl sűrű növényzet ellenünk dolgozott, mégis mindenki felért, s a lélegzetelállító kilátás mindenért kárpótolt. Ebéd után újfent strandolás következett, majd odafent a táborban szabad időtöltés, melyet a többség röplabdával és/vagy ping-ponggal töltött. Mi eközben nyársakat faragtunk, tüzet raktunk és előkészítettük a vacsorát: szalonnasütés következett ugyanis. A fiatalok többsége nem élvezte annyira ezt a tevékenységet, mint például jómagam, ugyanakkor senki nem maradt éhes, és jót szórakoztunk egyik-másik résztvevő techikáján: a szalonna félig nyersen történő elfogyasztásánál talán csak annak szénné égetése volt viccesebb. 🙂

A tábortűz szakszerű eloltása után megkezdődtek az előkészületek a kertmozi felépítésére: a röplabda háló ideiglenesen vetítővászonná, a füves terület maga pedig nézőtérré alakult át. Négy különböző rövid animációs filmet néztünk meg közösen, melyeket egyenként meg is beszéltünk. A felelős állattartás, az álmok, az önmegvalósítás mind érintett témák voltak az este folyamán.

A tábor harmadik napján, vasárnap közös játékkal indítottunk, majd kreatív foglalkozáson vettek részt a fiatalok. Karkötő-készítés, stresszoldó színezés, kedves üzenetek írása zajlott ebédig, amíg a szervezők megkezdték az esti játék előkészítését. Természetesen ezen a napon sem maradhatott ki a strand, így délután ismét fürdőruhát öltöttünk a jó időben, miközben a résztvevők egy része már az esti magyar-belga futball találkozó miatt izgult. Utóbbi jó alapot szolgáltatott a fegyelmezésnek, aznap ugyanis sárgalapokat osztottunk a közösen megállapított szabályok megszegéséért. Piros lapot senki nem kapott, mindenki legnagyobb örömére.

Vacsorát követően három csapatra osztottuk a fiatalokat, minden csapat kapott egy borítékot, amelyben arra vonatkozóan találtak információt, melyik állomást kell először felkeresniük. Lucilla Jósdája, a Szörny Mocsara, Lord Professzor Háza és a Kincsessziget várta a bátor lovagokat, hogy legyőzzék az eléjük kerülő akadályokat. A jósdában a gyerekeknek képzelőerejükre és szónoki képességeikre kellett támaszkodniuk, míg a Szörny Mocsarában a bátorságot és ügyességet nem nélkülözhették. A Professzor házában logikai feladatok várták őket, a Kincsesszigeten pedig kézügyességüket és kreativitásukat kellett használniuk, hogy csapatlobogót készítsenek. Minden állomáson maximum 10 percet tölthettek. A küldetést mindannyian teljesítették, s rövid technikai szünet után nagy ováció kísérte az eredményhirdetést. Leghangosabban természetesen a piros csapat tapsolt, miután kiderült, ők nyerték a vetélkedőt.

Előző este akkora sikert aratott a kertmozi ötlete, hogy ezen az utolsó estén is ezt kérték a résztvevők, így a táborozók egy része közösen nézett meg egy animációs filmet, míg a többiek a focimeccsen drukkoltak Magyarországnak (sajnos hiába, a találkozó ugyanis 4-0-ás végeredménnyel zárult a belgák javára).IMG_6174

 

Az utolsó reggel főként pakolással és rendrakással telt, de természetesen időt szakítottunk a tábor lezárására és értékelésére is. A résztvevők megkapták az üzenőfalon érkezett üzeneteiket, melyeket a tábor egész ideje alatt írtak egymásnak, röviden megfogalmazták legjobb és legrosszabb élményeiket az eltelt 4 napról. Ebédig közös játékkal ütöttük el az időt, majd elérkezett a búcsú pillanata.

 

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki lehetővé tette a táborozást, köszönjük minden fiatalnak az aktív részvételt, a feledhetetlen négy napot! Találkozunk a Telepi Arcok foglalkozásokon, minden szerdán és pénteken 17 órától! 🙂

 

Videók a táborról:

https://www.youtube.com/watch?v=_tppSMn0fYc

https://www.youtube.com/watch?v=rOpCFiDvtX4

https://www.youtube.com/watch?v=NKJ64C-Zj_k